Baj Római Katolikus Templom toronyszerkezetének teljes-körű felújítása!
Egyházközségünk 2014 decemberében kihasználva a megnyílt lehetőség az "EGYH-EOR-15 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások" megnevezésű pályázatra benyújtottuk kérelmünket.
A tervezett projekt két fő részre bontható:
Egyrészt, az 1793. december 15-én, Fengler József győri püspök úr engedélyével, Szerenka Pál kerületi főesperes-helyettes, tatai plébános úr által. az Assisi Szent Ferenc tiszteletére felszenteltetett baji Római Katolikus templom toronyszerkezetének felújítása, hogy a tornyon nyugvó, és az idők folyamán veszélyesen megdölt kovácsoltvas kereszt biztonságos rögzítése megoldásra kerüljön.


Másrészt, az elmúlt években elvégzett külső felújítási munkálatainak folytatásaként a belső falak felvizesedett vakolat cseréje, és a 2012 évben végrehajtott villamos, és padfűtési rendszer felújításával kapcsolatos vakolatjavítások, és a vizesedett vakolatok cseréjét követően a belső falfelületek festése.
Továbbá az évek alatt meghibásodott nyílászárók, és kegyeleti bútorzatok, javítása, felújítása, szükség szerinti cseréje, és az ezt követő mázolási munkálatok.
Így szeretnénk megakadályozni a toronyszerkezet életveszélyessé válását, megelőzendő a templom részleges, vagy teljes bezárását.
Továbbá a templom belső terének, környezettet biztonságosabbá, és szebbé tenni, egyházi szertartások, ifjúsági-, zenei programok, és az 1861-ben megalakult a máig működő Rózsafüzér társulati összejövetelek lebonyolítására.
A műemlékként 2587 számon nyilvántartott épület szakszerű állag megóvása is célunk, hogy utódaink is eredeti szépségében birtokolhassák a templomot.
Továbbá, szeretnénk méltó környezettel biztosítani községünkben a minél szélesebb körű hitélet megéléséhez.
A projektet megvalósításával, reményeink szerint sikerül a településünkön a közösségi szellem nagyobb fokú elmélyítése, és a mint egy 800 tagot számláló egyházközségünk minden tagja számára elérhetőbbé válnak az egyházi rendezvények.
A templom belső felújítása lezárhatja a már néhány éve folyamatban lévő felújítások folyamatát, és egységessé válhat templomunk külső, és belső megjelenése.
Amennyiben a pályázaton sikeresen szerepelünk, teljes körűvé válhat az Assisi Szent Ferenc római katolikus templom felújítása, és biztosítottá válhat több évtizedre előre a műemlék állagmegóvásának alapfeltételeinek biztosítása.
Ezen projekt megvalósítását a felettes egyházi vezetőnk, a Győri Egyházmegye püspöke támogatja.
***
A pályázat kiíró részben eredményesen bírálta el beadványunkat, és a templom toronyszerkezetének felújítására, hogy a tornyon nyugvó, és az idők folyamán veszélyesen megdölt kovácsoltvas kereszt biztonságos rögzítése megoldásra kerüljön. 7.300.000,-Ft támogatási összeget ítélt meg templomunk számára.
A támogatási szerződés megkötését követően megkezdődött az engedélyezési, és kiviteli tervek elkészítése.
***
2016. január 25.-n a toronysisak felújítására vonatkozó Építési és Örökségvédelmi engedélyt megkapta Egyházközségünk, mely engedély jogerőre emelkedésére 2016. február 23.-n került sor.
Így elhárultak az akadályok a munkálatok megkezdése elöl.
Március 11.-n pénteken fél tízkor került leemelésre a több évszázados toronysüveg a templomunkról.

Az elkövetkező hetekben a műhely gyártások folynak. Május elején ismét a helyszínen folytatódnak a munkálatok.
A munkálatok során folyamatosan kel számítani templomunkkörnyezetében részleges és teljes lezárásokkal.
Kérünk mindenkit, hogy ezekben a napokban körültekintően közlekedjenek a templom környezetében.
Akiknek a munkálatok kellemetlenséget, esetleg mindennapi életükben akadályoztatást okoz, kérjük megértésüket.
Örömmel tudatjuk, hogy községünk Önkormányzata a február 23. közgyűlésén 1.000.000,-Ft vissza nem térítendő támogatást szavazott meg egyházközségünk részére a zavartalan felújítási munkák lebonyolítása érdekében.
Szívből jövő köszönetet mondunk e támogatásét!
A beruházás teljes költsége 11.500.00,-Ft
Az Önkormányzat jóváhagyott 1.000.000,-Ft-os támogatásával kiegészített támogatás mértéke 8.300.000,-Ft
A fennmaradó mint egy 3.200.000,-Ft-ot egyházközségünknek saját erőből szükséges finanszírozni
Ezért továbbra is kérjük a Híveket, hogy aki megteheti, az elmaradt 2015 évi egyházközségi hozzájárulását minél hamarabb fizesse be, és a 2016 évi egyházközségi hozzájárulását a lehetőségeikhez mérten 2016 áprilisig egyenlítsék ki, így is segítve a munkálatok zavartalan lebonyolítását.
Bízva testvérein segítségében kérjük az Úr áldását a munkálatok sikeres lebonyolítására.
****
Május 23.-n, a Győri Egyházmegye vértanú püspökének, Boldog Apor Vilmos emléknapján ismét a templom tornyon talált megszokott helyére a kétszáztíz éves kovácsoltvas kereszt.
A Gizella téren összegyűlt a település apraja-nagyja, hogy szemtanúi lehessenek a kereszt felemelkedésének.
Az első pillanatokban a nagy szél nehezítette a munkák elvégzését, de a mennyeiek meghallgatták fohászainkat, és az emelés időszakára csökkent a szél nagysága, és így lehetővé vált, hogy a hatalmas daru nagy precizitást igénylő munkáját elvégezze.
A jelenlévőkben örök emlékként fog élni e pillanat, hisz egy ilyen esemény nem csak egy ember életében, de egy templom életútján sem mindennap történik meg.
A templom toronysüvegének újjáépítése során "időkapszula" került elhelyezésre a kereszt alatt. A hívek a templomban korábban kihelyezett selyemre írva üzenhetek utódainknak. Ezen üzeneteken túl az Egyházközség Historia domus dokumentumának másolata, aktuális újságcikkek, és adatok kerültek elhelyezésre az időkapszulában.
Lelkünkből fakadó köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik adományukkal, munkájukkal, vagy akár az egyházközségi hozzájárulásuk befizetésével lehetővé tette, hogy templomunk megszépüljön, megújuljon.
Mindannyiukra kérjük az Úr áldását!

Baj, 2016. május 26.
Baji Egyházközségi Tanácsadó testület.