Advent
Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-t) megelőző negyedik vasárnaptól (görög katolikusoknál hatodik vasárnaptól) karácsonyig számított időszak.
A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart.
Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.
Advent a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban a Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és karácsonyig tart.
Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza.
VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát.
Advent első vasárnapja mindig november 27. és december 3. közé esik, míg negyedik, utolsó vasárnapja december 18. és december 24. közé.
Advent első vasárnapja három időszak kezdetét is jelenti:
- a keresztény egyházi év kezdetét,
- a karácsonyi ünnepkör kezdetét
- és természetesen az adventi időszak kezdetét.
Az időszak neve:
Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”.
A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot.
Szokások:
Egyházi szertartások és szokások:
A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi.
Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín.
Az egész időszakban dísztelen a templomi oltár, az orgona szerepe pedig az énekek kíséretére korlátozódik.
Elterjedt szokás az adventi hétköznapokon hajnali (rorate) misét tartani. E szertartásokon különös hangsúlyt kap Szűz Mária tisztelete és a karácsonyi várakozás.
Ugyancsak adventhez köthetők az ó-antifónáknak nevezett gregorián énekek. Nevük onnét ered, hogy az „Ó!” felkiáltással kezdődnek.
Ezek:
„Ó, Bölcsesség! Ki a Fölségesnek szájából származol, ki a mindenséget egyik végétől másikig erősen átfogod, és jóságosan el is rendezed: jöjj el, és taníts meg minket az okosság útjaira!”
„Ó, Adonai! Izrael házának vezére, ki Mózesnek a pirosló tűzlángban megjelentél, és neki Sina hegyén törvényt adtál: jöjj el, és szabadíts meg minket kinyújtott karoddal!”
„Ó, Jessze gyökere! Ki jelként állasz a népek között, kinek láttára a királyok elnémulnak, kire minden nemzetek vágyakoznak: jöjj el, és szabadíts meg minket, és már ne késlekedjél!”
„Ó, Dávid kulcsa! Izrael házának jogara, ki megnyitsz — és nincs, aki bezárja; bezársz — és nincs aki megnyissa: jöjj el, és vezesd ki a börtön házából a bilincsbe verteket, kik sötétségben ülnek és a halál árnyékában!”
„Ó, Napkelet! Örök fény ragyogása, igazság Napja: jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk és a halál árnyékában!”
„Ó, Népek Királya! Mindannyiunknak vágyakozása, Szegletkő, a két népet egybefoglaló: jöjj el, és mentsd meg az embert, kit a porból alkottál!”
„Ó, Emmanuel! Törvényünk és Törvényhozónk, népek reménysége és üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!” Szentcsalád-járás
A szentcsalád-járás (Szállást keres a szent család) a 20. század elejéről származó katolikus szokás. A hívek minden nap más házhoz visznek egy a szent családot ábrázoló képet, majd imákat mondanak, és kisebb szertartásokat mutatnak be körülötte.
A népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érvén szállást kerestek maguknak.
Böjt:
Korábban szokás volt az adventi időszakban böjtöt tartani. Az adventi böjti idő alatt tiltották a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket, de az utóbbit az 1661. évi nagyszombati zsinat püspöki engedélytől tette függővé.
A böjtölés hagyománya a 20. század közepén tűnt el.
Adventi koszorú:
Wichern evangélikus lelkész adventi koszorúja:
vasárnapokra fehér, hétköznapokra piros gyertyák jutottak
Adventkor a 19–20. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.
Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek.
A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín.

A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet.
A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.
Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.
Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.
A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:
Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet);
Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya).
Adventi naptár:
Modern adventi naptár Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért érdekes és meglepő játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük.
Mikor a kisfiú felnőtt, nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett.
Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá.
forrás: Wikipédia